2017. november 6–10 közötti időszakban Információs Napokat és Partnerkereső Fórumot szervezünk

Tekintettel a hamarosan meghirdetendő harmadik pályázati felhívásokra a Közös Titkárság 2017. november 6–10 közötti időszakban Információs Napokat és Partnerkereső Fórumot szervez. A tervezett kiírandó pályázati felhívások a következő beruházási prioritásokat nyitják meg: Nyílt pályázati felhívás: 7/c (közlekedési rendszerek), 8/b (foglalkoztatás), 9/a (egészségügy); Stratégiai felhívás: 6/c(természeti és kulturális örökség), 7/c (közlekedési rendszerek), 8/b (foglalkoztatás).
19 október 2017

Az Interreg V-A Románia-Magyarország Program újraindítja az első Stratégiai projektjavaslatokra vonatkozó pályázati felhívását

A Románia Regionális Fejlesztési Közigazgatási és Európai Források Minisztériuma, mint az Interreg V-A Románia-Magyarország Program Irányító Hatósága, illetve a Nemzeti Hatóság – Magyarország Miniszterelnöki Hivatala – újraindítja az első Stratégiai projektjavaslatok benyújtására vonatkozó pályázati felhívását. Pályázási időszak: 2017.10.06-2017.10.05 Mennyi támogatás áll rendelkezésre? Jelen újraindított pályázati felhívás keretében rendelkezésre álló finanszírozás keretösszege 13.925.083 EUR (ERFA), amely kiegészül a román és magyar állami társfinanszírozással.
6 október 2017

Az Éves Rendezvény összefoglalója “I ♥ ROHU cooperation”

2017. szeptember 25-29 között újra együtt ünnepeltük a több, mint 25 éves Európai Területi Együttműködés sikereit. Az idei évben az Interreg V-A Románia-Magyarország Program egy izgalmas, közvetlen jellegű és szórakoztató rendezvény keretein belül ünnepelte meg az Európai Együttműködési Napot, a határ mindkét oldalán, 2017. szeptember 25-26-án Magyarországon, Debrecenben, a Fórum bevásárló központban, valamint 2017. szeptember 28-29-én Romániában, Temesváron, a Julius Mall bevásárló központban. A “I ♥ ROHU cooperation” jelmondattal ellátott ünnepséget több, mint 1500 résztvevő gazdagította mind Romániából, mind pedig Magyarországról.
4 október 2017

Monitoring Systems

Newsletter

Subscribe to our Newsletter, in order to know the lattest news about the Programme.

DISCLAIMER: The content of this website does not necessarily represent the official position of the European Union.
Copyright © BRECO. All rights reserved.
Facebook
Twitter
LinkedIn
Instagram