A PROJEKTEK MEGVALÓSITÁSÁNAK GYORSÍTÁSÁRA ÉS EGYSZERŰSÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INTÉZKEDÉSEK

A 4. Monitoring Bizottság találkozó jegyzőkönyvének jóváhagyásával, valamint a 49. számú határozat elfogadásával, kedvezményezettek javára kidolgozott gyorsító és egyszerűsítési intézkedések sorozata lépett hatályba, amelyeket az Interreg V-A Románia-Magyarország Program keretén belül a megvalósitási időszakban lévő pályázatok esetében szükséges alkalmazni..
27 július 2018

Újabb Támogatási Szerződések kerültek aláirásra az Interreg V-A Románia-Magyarország Program keretein belül

Az Interreg V-A Románia-Magyarország Program bejelenti az első felhíváshoz tartozó ROHU35-ös projekt támogatási szerződésének aláírását a román Regionális Fejlesztési és Közigazgatási Minisztérium, mint Irányító Hatóság által. A projekt teljes értéke összesen 1.663.232,70 euró, amelyből 1.340.577,23 euró az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) hozzájárulása.
18 július 2018

4. Monitoring Bizottsági Ülés (MC)

Az Interreg V-A Románia-Magyarország Program örömmel jelenti be, hogy a 2018. június 28-29-én, Aradon tartott 4. Monitoring Bizottsági Ülés (MC) alkalmával nagyon fontos döntés született, a progam költségvetésének 50%-át érintő, Flag Ship felhívásokra benyújtott 10 Concept Note finanszírozására, ami több mint 94,5 mil. EUR ERFA támogtást jelent.
4 július 2018

Monitoring Systems

Newsletter

Subscribe to our Newsletter, in order to know the lattest news about the Programme.

DISCLAIMER: The content of this website does not necessarily represent the official position of the European Union.
Copyright © BRECO. All rights reserved.
Facebook
Twitter
LinkedIn
Instagram