A koronavírus világjárvány mindnyájunknak megmutatta, hogy nem vagyunk kellőképpen felkészülve egy járvány kitörésének megelőzésére. Annak érdekében azonban tehetünk lépéseket, hogy gyors intézkedések alkalmazásával korlátozzuk a fertőző betegségek terjedését, igazodva a körülményekhez. Az új koronavírus miatt megnövekedett határforgalom nagy nyomást gyakorolt a megyékre a román-magyar határ mindkét oldalán.
Noha mindenki menet közben kényszerült alkalmazkodni a kialakult egészségügyi válsághoz, a határ menti közösségek szolgálatában álló órházaknak kétszer olyan gyorsan kellett reagálniuk a helyzetre, mint más szereplőknek.
“Az Arad Megyei Közgyűlés számára kihívást jelentett a COVID-19 elleni küzdelem. Becslések szerint több mint egymillió román állampolgár haladt át a megyénken, amikor visszatért az országba. Ez megnövelte a fertőzöttek számát az aradi közösségben” magyarázta Iustin Cionca, az Arad Megyei Közgyűlés elnöke. Partnerségben a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központtal, az Arad Megyei Közgyűlés céljául tűzte ki, hogy hozzájárul az
egészségügyi ellátás minőségének, valamint a határ menti közösségekben élő páciensek biztonságának a javításához.
Ennek érdekében három kórház fogott össze a ROHU-361 StopGerms projekt keretein belül, a fertőző betegségek és a kórházi fertőzések közös megelőzésére és ellenőrzésére. A projektnek köszönhetően nem kevesebb, mint 2,55 millió eurónyi (ER FA) támogatás lett megítélve az infrastruktúra fejlesztésére, orvosi műszerek beszerzésére illetve szakmai műhelyek megszervezésére, melyek célja fejlett megelőzési és kezelési módszerek, valamint közös járványügyi protokollok azonosítása fertőző betegségek és járványok esetére. A projekt kedvezményezettjei a makói Dr. Diósszilágyi Sámuel Kórház, a hódmezővásárhelyi Erzsébet Kórház és az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház. A kezdeményezésnek köszönhetően az aradi kórház egy új épülettel és korszerű felszerelésekkel bővül, melyek közül az utóbbiakat a világjárvány kitörése miatt a Fertőző Betegségek Osztályának igényeihez
igazítottak. Ennek eredményeként rövid időn belül 15 sürgősségi kocsit, 2 video-laringoszkópot (gégetükröt), 25 mobil váladékszívót és 25 légtisztító
berendezést szereztek be a páciensek ellátására.
A magyar oldali Kedvezményezett esetében a StopGerms két tagintézményi osztály részleges rehabilitációját és átszervezését, továbbá új tisztító és fertőtlenítő eszközök beszerzését teszi lehetővé mindkét kórház számára. Ezen felül a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ–Hódmezővásárhely-Makó szakemberei kidolgoznak egy, a kórházi fertőzések megelőzését célzó hatékony stratégiát, melynek részeként „beszerzésre
kerül egy szoftver mely a takarítás minőségének ellenőrzésében lesz majd segítségre, egy készülék mely a kórházi személyzet kézfertőtlenítési szokásainak monitorozására […] alkalmas. A készülék segítségével oktatjuk majd a lakosságot, benne a diákokat és időseket is a helyes kézfertőtlenítésre mely most a Covid-19 idején igazán aktuális” osztotta meg velünk Gyurisné Pethő Zsuzsanna, a projekt menedzsere. Mindezeken
felül a magyar orvosszakértők pedig megosztják majd releváns tapasztalataikat az aradi szakemberekkel.
Így egyre több győzelem jegyezhető fel a fertőző betegségekkel szembeni „küzdelemben” a határ mindkét oldalán érintett, összesen 442.155 beteg esetében.