Természetvédelmi Önkéntes Tábor - ROHU-115

A fiatalok közös összefogása Hortobágy biodiverzitásának megőrzéséért

2018 július 2-8

A tábor résztvevői a Hortobágy községi Ökotúra vendégházban és kempingben szálltak meg. 20 fő magyar és 20 fő román fiatal vállalkozott rá, hogy részt vesz a táborban, vállalva a természetvédelmi feladatok ellátását.

A kezdeményezés a két partner (Román és Magyar oldalon) ötletén alapszik, és a Szalacsa településsel közösen megpályázott Hídtól hídig nevű (ROHU 115) határmenti program keretein belül valósult meg.

A következő programok kerültek megrendezésre a táborban:

  • a Hortobágy folyó és a folyópart tisztítása (hulladék gyűjtés), kenuzással egybekötve
  • Hortobágy község számos pontján hulladék szedése
  • A hortobágyi Madárpark madárházainak tisztítása

A tábor résztvevői megismerkedtek a madárvilággal és annak titkaival, a bicikliutakkal, Hortobágy környezetével, a növény, -és állatvilágával és a csillagokkal is.

Továbbá a környezetvédelmi feladatok ellátása mellet maradt idő természetfilmek nézésére, illetve különböző témájú előadásokon való részvételre is.

Monitoring Systems

Newsletter

Subscribe to our Newsletter, in order to know the lattest news about the Programme.

DISCLAIMER: The content of this website does not necessarily represent the official position of the European Union.
Copyright © BRECO. All rights reserved.
Facebook
Twitter
LinkedIn
Instagram