A „Határokon átívelő Uniós értékek” című konferencia - az Interreg Együttműködés Napja 2024 alkalmából

A november 27-én Nagyváradon megrendezett „Határokon átívelő Uniós értékek” című konferencia célja az Interreg Együttműködés Napja 2024 megünneplése volt. Az Interreg VI-A Románia-Magyarország program által a nagyváradi Ţării Crişurilor Múzeummal partnerségben szervezett eseményen több mint 120 résztvevő vett részt. A rendezvény platformként szolgált a Románia és Magyarország közötti kapcsolatok feltárására, az európai nemzeteket összekötő közös értékekről való elmélkedésre, valamint a határokon átnyúló együttműködés jelentőségének hangsúlyozására.

Megnyitó beszédek

A konferenciát Traian Ghilea, a román Fejlesztési, Közmunka- és Közigazgatási Minisztérium Helyettes Államtitkára és Ruxandra Țuțuianu, a program Irányító Hatóságának osztályvezetője nyitotta meg. Beszédeikben hangsúlyozták az Európai Unió és az Interreg programok átalakító hatását a román-magyar határ menti régióra, kiemelve, hogy ezek hogyan járultak hozzá egy jobb és virágzóbb életkörnyezet megteremtéséhez. Beszédeikben kiemelték a határon átnyúló projektek kézzelfogható eredményeit, amelyek hatékonyan foglalkoztak a közösség olyan kulcsfontosságú szükségleteit, mint a környezetvédelem, a vízminőség, az összeköttetés, a foglalkoztatás, az egészségügy és a kockázatkezelés. A határon átnyúló együttműködés a projektkereteken túl a kölcsönös megértés és szolidaritás erőteljes mozgatórugójává vált, és az egységesebb és ellenállóbb Európa építésének egyik építőkövévé vált.

Adrian Cioroianu előadása

A rendezvény fő eseménye  Adrian Cioroianu, neves történész és diplomata, a Bukaresti Egyetem professzora, Románia volt UNESCO Nagykövete és volt Külügyminisztere beszéde volt.  Megragadó történelemi és a geopolitikai szemszögéből rávilágított a Románia és Magyarország közötti mély kapcsolatokra, közös kihívásokra és az egyedi különbségekre is, amelyek a két nemzetet szomszédos országokként és EU-tagokként jellemzik.

 Az előadás legfontosabb tanulságai:

  1. Az együttműködés, mint közös szükséglet: Cioroianu úr hangsúlyozta, hogy az Európai Unió „közös otthon és közös szükséglet” Románia és Magyarország számára, amely az egyetlen járható utat kínálja a globális hatalmak által formált világban.
  2. A kulturális potenciál, mint híd: A régió gyakran azonosítatlan kulturális örökségének - beleértve az elfeledett műveket is - újrafelfedezése és felértékelése a határokon átnyúló kapcsolatok erősítése és a közös identitás elősegítése érdekében.
  3. A párbeszéd áttöri a korlátokat: A közönséggel tartott interaktív beszélgetés megerősítette a nyílt párbeszéd erejét a kihívások kezelésében és a kölcsönös megértés fokozásában.

A konferencia több volt, mint egyszerű ünneplés, alkalmat adott arra, hogy elgondolkodjunk azon, hogy az együttműködés és a szolidaritás mennyire fontos az erősebb, befogadóbb Európa építéséhez.

Monitoring Systems

Newsletter

Subscribe to our Newsletter, in order to know the lattest news about the Programme.

DISCLAIMER: The content of this website does not necessarily represent the official position of the European Union.
Copyright © BRECO. All rights reserved.
Facebook
Twitter
LinkedIn
Instagram