Helyszíni látogatások keretében kísérték figyelemmel 5 stratégiai projekt megvalósításának előrehaladását

2021. július 26. és 29. között az Interreg V-A Románia-Magyarország Program struktúrái: a Romániai Fejlesztési, Közmunkálatokért felelős és Közigazgatási Minisztérium, a Közös Titkárság és a BRECO Oradea képviselői meglátogattak 5 stratégiai projektet, azzal a céllal, hogy figyelemmel kísérjék előrehaladásukat és támogassák őket tervezett tevékenységeik végrehajtásában.

A látogatások sorozata Szatmárnémetiben indult, a ROHU 457, ROcHUs “Egészségmegőrzés Szatmár és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékben” projektnél.  A román oldalon a projekt célja az egészségügyi szolgáltatások javítása, a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórház 14 osztályán, a kórház kibővítése és modern orvosi eszközök beszerzése, valamint a helikopter-leszállópálya megépítése által. Magyar oldalon, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókorház már megvásárolta az orvosi eszközöket, míg a Felső-Szabolcsi Kórházban az orvostechnikai és informatikai eszközök beszerzése folyamatban van. Több mint 11,29 millió euró ERFA forrást fordítanak erre a projektre, melynek megvalósítása által több mint 903 000 személy számára nyílik lehetőség a jobb egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáféréshez, a határ mindkét oldalán, valamint 17 egészségügyi osztály lesz felszerelve modernebb orvosi eszközökkel.

Július 27-én a látogatások Nyíregyházán folytatódtak, a ROHU 456, EASYDOOR – “Az Eredetünk és Erőforrásaink Szisztematikus Felfedezéséhez való Hozzáférés Megkönnyítése” , elnevezésű projektnél, mely a természeti, történelmi és kulturális örökség fenntartható felhasználása terén született együttműködési projekt.

A projekt keretében több mint 10,62 millió euró ERFA forrást fordítanak a turisztikai infrastruktúra fejlesztésére. A megvalósítandó tevékenységek között szerepel 15 templom helyreállítása és egy tematikus (történelmi témájú) útvonal kiépítése, egy Öko-központ kialakítása Nagykálló-Harangodban, a Szatmári Megyei Múzeum főépületének felújítása és kiállítások szervezése. A projekt várható eredménye, a támogatott helyszíneken tett látogatások számának növekedése (30 000-el).

A harmadik napot, július 28.-át, ugyancsak a természeti, történelmi és kulturális örökség fenntartható használatának területén megvalósuló két további stratégiai projektnek szentelték, nevezetesen a ROHU 445, CBC inkubátor - „Román-magyar határon átnyúló kulturális inkubátor az előadó-művészet számára ” elnevezésű, valamint a ROHU 446 EduCultCentre- „A Kulturális és Történelmi Örökség  Román-Magyar Határon- Átnyúló Oktatási Központja ” elnevezésű projektnek. Mindkét projekt vezető kedvezményezettei debreceniek és főbb beruházásaik is Debrecenben valósulnak meg.

A mintegy 6 millió eurós ERFA forrással támogatott ROHU 445 projekt célja egy olyan közös multifunkcionális tér kialakítása a határvidéken, mely lehetőséget nyújt a kulturális intézmények és a művészek, valamint a színházművészet területén tevékenykedő szakemberek összekapcsolására. A multifunkcionális kulturális intézményt, a Román-Magyar Határon Átnyúló Előadóművészeti Kulturális Inkubátort, Debrecenben hozza létre a két magyar partner, a Csokonai Színház és Debrecen Önkormányzata. A jövőbeni inkubátornak otthont adó épület átalakítása folyamatban van. Román oldalon, a Szigligeti Színház már megvalósította a Nagyváradi Állami Színházban a színpad valamint a hozzákapcsolódó technológia fejlesztését, beleértve a forgószínpadot is. A projekt keretében kulturális rendezvények sorozatának szervezését (workshopok, vendégelőadások) is tervezik. A támogatott helyszínekre előirányzott 18 462 látogatás teljesülése a megvalósítási időszak végére várható.

A ROHU 446, EduCultCentre - „A Kulturális és Történelmi Örökség Román-Magyar Határon- Átnyúló Oktatási Központja” projekt célja a közös román és magyar kulturális értékek népszerűsítése Európában. Az ERFA forrásból származó közel 8,4 millió eurós finanszírozás olyan beruházásokra irányul, mint például: az új multifunkcionális kulturális intézmény - A Kulturális és Történelmi Örökség  Román-Magyar Határon- Átnyúló  Oktatási Központjának a létrehozása Debrecenben, a Körös-vidéki Múzeum kiállítótermeinek modernizálása és berendezése, a nagyváradi Művelődési Ház infrastruktúrájának fejlesztése. A projektpartnerek számos kulturális tevékenységet is megvalósítanak. A projekt célja a támogatott helyszínek látogatottságának növelése 25 056 látogatással.

A látogatás-sorozat Temesváron ért véget, a ROHU 443, „BABYROHU- Egészségügyi szolgálatok összekapcsolása a szülészet-nőgyógyászat és újszülött gondozás területén a temesvári Pius Brînzeu Megyei Klinikai Sürgősségi Kórház és a szegedi Gyermekklinika között” elnevezésű projektnél. A projekt több mint 11,74 millió eurós ERFA forrásból származó támogatásban részesül, és olyan egészségügyi infrastruktúrába történő beruházásokat finanszíroz, mint például a 6 emeletes,126 ággyal rendelkező új temesvári Szülészet- Nőgyógyászati és Neonatológiai Klinika felépítése és bútorok, valamint orvostechnikai eszközök beszerzése 13 egészségügyi osztály számára.

A temesvári új Szülészet- Nőgyógyászati és Neonatológiai Klinika építési munkálatai most kezdődtek el. A projektben résztvevő magyar partner is jól halad tevékenységeivel, az orvostechnikai eszközök egy részének a beszerzése már befejeződött és megvalósult 4 szakmai műhely is, közösen a román partnerekkel. A projekt eredményeként 1 976 348 személynek nyílik lehetősége arra, hogy fejlettebb egészségügyi szolgáltatásokban részesüljön, valamint 15 egészségügyi osztály lesz modernebb és jobban felszerelt. 

Monitoring Systems

Newsletter

Subscribe to our Newsletter, in order to know the lattest news about the Programme.

DISCLAIMER: The content of this website does not necessarily represent the official position of the European Union.
Copyright © BRECO. All rights reserved.
Facebook
Twitter
LinkedIn
Instagram