A Monitoring Bizottság első találkozója Interreg V-A Románia-Magyarország Program

2016. május 26-án, Békécsabán, megszervezésre került az Interreg V-A Románia-Magyarország Program Monitoring Bizottságának első találkozója. A Program szintjén az Irányító Hatóság szerepét a Románia Regionális Fejlesztési és Közigazgatási Minisztériuma látja el.

A tárgyalás főként a következő témákat érintette: a Program fő döntéshozatali szervének, a Monitoring Bizottságnak a megalakulása és működése, valamint a Technikai segítségnyújtás előirányzása annak kedvezményezettei körében, az egész programozási időszakra nézve. E témakörben folytatott tárgyalások eredményeképpen jóváhagyták a Monitoring Bizottság Eljárási Szabályzatát, valamint az említett összegek elosztását.

Ugyanakkor, a találkozó alkalmával jóváhagyták az Interreg V-A Románia-Magyarország Program Kommunikációs Stratégiáját és Arculati Útmutatóját. A Monitoring Bizottság tagjai továbbá jóváhagyták a 2015-re vonatkozó Éves Végrehajtási Jelentést.

A találkozón részt vettek központi, regionális és megyei hatóságok és intézmények képviselői mind két résztvevő tagállamból, valamint az Európai Bizottság, az Ellenőrző Hatóság és az Irányító Hatóság képviselői is.

***

További információk

Az Interreg V-A Románia-Magyarország Program, melynek Irányító Hatóság szerepét a Románia Regionális Fejlesztési és Közigazgatási Minisztériuma látja el, 2015. december 9-én lett jóváhagyva az Európai Bizottság által.

A program, melynek teljes költségvetése 231,8 millió euró (amelyből 189,1 millió euró az Európai Regionális Fejlesztési Alapból származik), a következő megyék határon átnyúló együttműködését célozza meg: Satu Mare, Bihor, Arad és Timiş megyék Romániában, ill. Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar, Békés és Csongrád megyék Magyarországon.

A Program általános célkitűzése határon átnyúló és jelentős stratégiai értékkel rendelkező integrált beavatkozások megvalósítása, a közös potenciál kiaknázása és a kihívások együttes megközelítése végett.

3

Monitoring Systems

Newsletter

Subscribe to our Newsletter, in order to know the lattest news about the Programme.

DISCLAIMER: The content of this website does not necessarily represent the official position of the European Union.
Copyright © BRECO. All rights reserved.
Facebook
Twitter
LinkedIn
Instagram