Az Együttműködési Program módosítása

2019 március 7-én az Európai Bizottság jóváhagyta az Interreg V-A Románia-Magyarország Program módosítását.

A rendelkezésre álló források közzétételét követően, valamint a külső szakértőkkel végzett részletes elemzés alapján 2018. augusztus 10-én az Irányító Hatóság kérelmet nyújtott be az együttműködési program módosítására a Bizottság elektronikus adatcsere-rendszerén keresztül. A kérelem egy átdolgozott együttműködési Program kíséretében került beküldésre, amelyben Románia a különböző prioritási tengelyek és a program prioritásai közötti összegek átcsoportosítását javasolta.

A benyújtott, megfelelően indokolt módosítási kérelem olyan technikai intézkedéseket tartalmaz, amelyek összeegyeztethetőek az érdekelt felek igényeivel, ezáltal optimalizálva az együttműködési Programot és hozzájárulva az intelligens, fenntartható és inkluzív növekedés uniós stratégiájához.

Az együttműködési Program módosítása a pénzeszközök prioritási tengelyek közötti újraelosztására, következésképpen a vonatkozó mutatók referenciaértékeinek és célkitűzéseinek megfelelő beillesztésére vonatkozik. Az átcsoportosítás következtében az ERFA támogatás mértéke az alábbiaknak megfelelően módosul az egyes tengelyeken belül:

  • Az 1. Prioritási tengely „Közös védekezés valamint a közös értékek és források hatékony felhasználása” 1.840.098 euróval nő;
  • A 2. Prioritási tengely „A fenntartható határon átnyúló mobilitás fejlesztése és a szűk keresztmetszetek megszüntetése” 12.478.003 euróval csökken;
  • A 3. Prioritási tengely „A foglalkoztatás fejlesztése és a határon átnyúló munkaerő-mobilitás támogatása” 2.632.463 euróval csökken;
  • A 4. Prioritási tengely „Az egészségügyi szolgáltatások fejlesztése” 10.364.068 euróval nő;
  • Az 5. Prioritási tengely „A kockázat-megelőzés és katasztrófakezelés” 2.906.300 euróval nő.

SAJTÓKÖZLEMÉNY

2019.03.12

Monitoring Systems

Newsletter

Subscribe to our Newsletter, in order to know the lattest news about the Programme.

DISCLAIMER: The content of this website does not necessarily represent the official position of the European Union.
Copyright © BRECO. All rights reserved.
Facebook
Twitter
LinkedIn
Instagram