Az Éves Rendezvény összefoglalója “I ♥ ROHU cooperation”

  1. szeptember 25-29 között újra együtt ünnepeltük a több, mint 25 éves Európai Területi Együttműködés sikereit.

Az idei évben az Interreg V-A Románia-Magyarország Program egy izgalmas, közvetlen jellegű és szórakoztató rendezvény keretein belül ünnepelte meg az Európai Együttműködési Napot, a határ mindkét oldalán, 2017. szeptember 25-26-án Magyarországon, Debrecenben, a Fórum bevásárló központban, valamint 2017. szeptember 28-29-én Romániában, Temesváron, a Julius Mall bevásárló központban.

A “I ♥ ROHU cooperation” jelmondattal ellátott ünnepséget több, mint 1500 résztvevő gazdagította mind Romániából, mind pedig Magyarországról, megcélozva egyaránt a Program népszerűsítését és felkeltve az emberek figyelmét az Európai Területi Együttműködés jelenlétére és annak előnyeire a régiónkban.

Az egész hét folyamán szervezett tevékenységek számos területet érintettek – mint például a Debrecenben megtartott sajtótájékoztatót, sok színes programot és látnivalót, többek között fotófalakat, kreatív kellékeket, ROHU pavilont és nyereményekkel teli vetélkedőket is.

A ROHU pavilonnál a látogatóknak lehetőségük nyílt új ismeretekkel gazdagodniuk az Európai Együttműködési Nap ünnepléséhez kapcsolatosan, illetve információkat és hasznos anyagokat is kaptak a Program által támogatott fejlesztési lehetőségekről, amelyek az Európai Regionális Fejlesztési Alapból kerülnek finanszírozásra.

Azok, akik elég bátrak voltak ahhoz, hogy kvízjátékunkban is részt vegyenek, vagy az Emlékkönyvünkbe írjanak vagy rajzoljanak nekünk valamit arról, hogy milyen hatással van Európai Unió a mindennapjaikra, több promocionális nyereményt is hazavihettek, mint például pólókat, bevásárlótáskákat, esernyőket, bögréket, lufikat, édességeket és egyéb apróságokat.

A 2017. évi Európai Együttműködési Nap szimbólumaként egy háromüléses tandem kerékpárt ábrázoló fotóháttér került kihelyezésre, amellyel bárki, aki csak akart fotókat készíthetett.

A Románia-Magyarország közötti együttműködést pedig két pár román, és magyar népviseletben, nemzeti színű zászlókat tartva szimbolizálta.

A fotófalaknál készített fényképeket, illetve a számos egyedi kellékkel készített képet kinyomtatva is megkapták a résztvevők.

Rendezvényünk célja az volt, hogy a határtérségből a lehető legtöbb embert - érdeklődőket, potenciális kedvezményezetteket, gyermekeket, diákokat, családokat, és ezáltal minél több állampolgárt - be tudjunk vonni az ünneplésbe, így azokat is sikerült elérni, akik általában nem részesei az EU-hoz kapcsolódó kezdeményezéseknek.

Az idei év szlogenje „Együtt messzebbre jutunk” tökéletesen megtestesíti az európai együttműködés tartalmát: közös erővel közös célok elérése és együttes növekedés. Rendezvényünk kötetlen és közvetlen programjai hatékony módszernek bizonyultak arra vonatkozóan, hogy összehozzuk az embereket és ráébresszük őket, hogy partnerségeken keresztül sokkal könnyebben elérjük célunkat.

Köszönjük, hogy Ön is részese volt ünneplésünknek!

SAJTÓKÖZLEMÉNY

Monitoring Systems

Newsletter

Subscribe to our Newsletter, in order to know the lattest news about the Programme.

DISCLAIMER: The content of this website does not necessarily represent the official position of the European Union.
Copyright © BRECO. All rights reserved.
Facebook
Twitter
LinkedIn
Instagram