A 2020-ra kitűzött forrás felhasználási cél teljesítve lett

Az Európai Unió 1303/2013 Rendelete XII. Mellékletének 2.1.2. f) paragrafusában előírtaknak megfelelően, mely a tagállamok és a Program Irányító Hatósága azon kötelezettségére vonatkozik, mely a Program végrehajtásáról szóló naprakész információk közzétételét irányozza elő, ideértve az elért főbb eredményeket is, tájékoztatjuk, hogy az Interreg V-A Románia-Magyarország Program túllépte a 2020-ra vonatkozó, forráselvonás-elkerülése érdekében kitűzött célt.

Az igazán nehéznek mondható év ellenére, amelyet a COVID-19 járvány által okozott egészségügyi válság jellemzett, az Irányító Hatóság megelőző vagy helyreállító intézkedései eredményeként sikerült elérni a 2020-ra, a forráselvonás elkerülése érdekében kitűzött célt és megvalósítani a Program ERFA allokációjának 25,26 %-os abszorpcióját.

2020 december 30-ig, az Európai Bizottsághoz benyújtott 23 kifizetési kérelem által, összesen 47,77 millió euró összegű ERFA került visszaigénylésre, melyből 29,86 millió euró 2020-ban.

Ezáltal, a 2020-ra előirányzott, több mint 29,86 millió eurós, a forráselvonás elkerülésére kitűzött cél teljesítve lett, sőt 0,32 millió euróval túl is lett szárnyalva.

Üdvözöljük a Program célkitűzéseinek elérése érdekében tett előrehaladást, kívánunk minden Kedvezményezettünknek sok sikert a projekt megvalósításához és nagyra értékeljük az eddig tett erőfeszítéseiket.                                                             

Monitoring Systems

Newsletter

Subscribe to our Newsletter, in order to know the lattest news about the Programme.

DISCLAIMER: The content of this website does not necessarily represent the official position of the European Union.
Copyright © BRECO. All rights reserved.
Facebook
Twitter
LinkedIn
Instagram