Összefoglaló a 2. Nyílt pályázati felhívás kedvezményezetteinek tartott rendezvénysorozatról

2019. február 11- március 6-ig került megrendezésre a 2. Nyílt pályázati felhívás kedvezményezettei számára tartott képzéssorozatunk, a Közös Titkárság, az Információs Pontok valamint a román és magyar Első Szintű Ellenőrzési egység szervezésében. Összesen 4 Kedvezményezetti szemináriumra (Debrecenben, Békéscsabán, Nagyváradon és Temesváron) és 4 eMS képzésre (Nyíregyházán, Szatmárnémetiben, Aradon és Szegeden) került sor, a Program által támogatott terület összes megyéjét érintve, az Irányító Hatóság támogató munkájával.

Az eseményeken a résztvevők lehetőséget kaptak felmerült kérdéseik tisztázására a projektek megvalósításával kapcsolatban, különös tekintettel a Támogatási Szerződésből eredő jogokra és kötelezettségekre és a kommunikációs és népszerűsítő tevékenységekre, valamint számos gyakorlati tanáccsal is elláttuk őket a projekt megvalósításával, az Első Szintű Ellenőrzés követelményeivel és az eMS felületen való jelentéssel kapcsolatban.

Mindkét tagállamból együttesen 248 meghívott jelent meg a 8 képzésen.

Ezúton szeretnénk megköszönni az összes résztvevőnek, hogy jelenlétükkel és kérdéseikkel hozzájárultak a rendezvények sikerességéhez, valamint sok szerencsét kívánunk minden projekt partnernek a jövőben tevékenységeik megvalósítása során!

A rendezvényeken elhangzott prezentációk elérhetőek az alábbi linkeken:

 

Román verzió Magyar verzió
1. Implementarea activităților de comunicare 1. Kommunikációs tevékenységek
2. Implementarea/raportarea proiectelor 2. Megvalósítás/ jelentéstétel 
3. Prezentare CPN 3. Hazai társfinanszírozási és uniós megelőlegezési szerződés (Msz)
4. CPN - eligibilitate cheltuieli 4. Hazai társfinanszírozási és uniós megelőlegezési szerződés (Bcs)

 

 

Monitoring Systems

Newsletter

Subscribe to our Newsletter, in order to know the lattest news about the Programme.

DISCLAIMER: The content of this website does not necessarily represent the official position of the European Union.
Copyright © BRECO. All rights reserved.
Facebook
Twitter
LinkedIn
Instagram