Összefoglaló a harmadik alkalommal megszervezett Információs Napokról és a Partner Kereső Fórumról

A harmadik pályázati felhívások (Nyílt és Stratégiai) keretében a program meghirdette a teljes fennmaradó finanszírozási keretét, összesen 90.595.062,00 euró ERFA támogatást.

Ezen felhívások kapcsán a program, 2017 november 6-10 között a jogosult terület négy városában 8 Információs szemináriumot és egy Partner Kereső Fórumot szervezett.

Eseménysorozatunk 228 érdeklődő pályázó részvételével zárult.

Összesem 197 személy vett részt az Aradon (11.06), Szegeden (11.07), Debrecenben (11.08) és Nagyváradon (11.09) megszervezett információs szemináriumainkon, amelyek keretében bemutatásra kerültek a harmadik pályázati kiírásaink, úgy a Nyílt, mint a Stratégiai felhívás.

A résztvevők megismerkedhettek a pályázati felhívások keretében kiírt beruházási prioritásokkal, az eMS-en keresztül benyújtandó pályázati űrlappal és részletes információkkal szolgáltunk a releváns állami támogatási szabályok alkalmazásáról.  A résztvevőknek alkalmuk nyílt a projekt ötleteikkel, jogosultsági követelményekkel és potenciális partnerségekkel kapcsolatosan feltett kérdéseikre választ kapniuk.

Az eseménysorozat egy Partner Kereső Fórummal zárult, november 10-én, Nagyváradon, amelyen 31 érdeklődő gyűlt össze.

A rendezvényeket a Közös Titkárság (KT) és a Magyarországon található Információs Pontok szervezték az Irányító Hatósággal (IH), illetve a Nemzeti Hatósággal (NH) együttműködésben.

Kérjük, ha bármilyen kérdése volna a pályázati kiírásokkal vagy a pályázatok fejlesztésével és előkészítésével kapcsolatosan forduljon a Közös Titkársághoz vagy a magyarországi Információs Pontokhoz.

Megjegyzés:

A KT a romániai pályázók számára létrehozott egy állami támogatással kapcsolatos ügyfélszolgálatot, amely a stateaid@brecoradea.ro email címen érhető el.

A magyarországi pályázók állami támogatással kapcsolatos ügyfélszolgálat adataiért forduljanak az Információs Pontokhoz.

Sok sikert és eredményes további együttműködést kívánunk!

A bemutatók alább letölthetők :

Információs Napokról

  Al 3-lea Apel Deschis      Al 3-lea Apel Restrans  Harmadik Nyílt pályázati felhívás Harmadik pályázati felhívás Stratégiai projektek
eMS -AF pentru Apelul Deschis   eMS -AF pentru Apelul Restrans
Pályázati űrlap a III. Nyílt pályázati felhívás esetében Pályázati űrlap a
III. Stratégia pályázati felhívás esetén
Aspecte privind ajutorul de stat în cadrul celui de-al treilea apel deschis  Aspecte privind ajutorul de stat în cadrul celui de-al treilea apel restrâns  Állami támogatási szempontok a 3. Nyílt pályázati felhívásban     Állami támogatási szempontok a 3. Stratégiai pályázati felhívásban

 

Partner Kereső Fórumról

Sumar Apel Deschis / Harmadik Nyílt felhívás  Principiul beneficiarului principal /vezető kedvezményezett elv     Comunicarea eficientă – cheia succesului / hatékony kommunikáció - a siker kulcs          Frequent mistakes filling in the Application Form

 

Monitoring Systems

Newsletter

Subscribe to our Newsletter, in order to know the lattest news about the Programme.

DISCLAIMER: The content of this website does not necessarily represent the official position of the European Union.
Copyright © BRECO. All rights reserved.
Facebook
Twitter
LinkedIn
Instagram